13/06/2018
Az alattomos énrabló esete
Már jó régóta csak egyedül sétált. A Tesco és a temető volt a két legfőbb úticél, amiből nem engedett, mert menni kell, hogy bejáródjanak a lábai, mondta mindig, ha kérdezték, miért nem kér segítséget. Egy liter tejjel sétálta-buszozta végig a várost, mert csak a nagy Tesco jó, mert ott mindent elsőre meg lehet találni. De egy napon beütött a krach, nem szállt fel a trolira, amivel mindig ment a temetőbe. Nem volt ismerős sem a troli, sem a szám, ami legalább tíz éve rajta díszelgett. Aztán a boltban is balhé volt, mert nem jól adtak vissza, pedig ő azt a nagy pénzt adta oda és alig adtak vissza belőle. Az még szörnyűbb volt, amikor az a nő beköltözött a gardróbjába, és utálatos módon az összes ruháját felvette és az ő szeme láttára hordta. De ő kitolt vele, mert egy széket húzott a gardrób elé. Amikor a zár is elromlott, gondolta behívja a lakatost, hogy egyúttal javítsa meg a sütőt, amit már jó régóta nem tudott begyújtani. A TV sem működött, így maradt a lakás, várni az ebédszállító fiút, mert az elhozós ebédnél olyan káosz volt, hogy soha senki nem volt ott és semmit nem tudtak az ő ebédjéről. Egykori szomszédasszonya pedig látnivaló, hogy már azt sem tudja hányadán van, mert semmit nem ért meg abból, amit el akar neki mondani. A fia sem néz rá olyan gyakran, mint kéne, pedig mennyi tennivaló volna itt, a tévé, a sütő, meg az izé, na tudod.
Aztán egy napon jött a fia, meg egy Évike nevű nő, aki állandóan sétálni, jönni- menni akar vele, de közben mosogat is, meg a hűtőt is kitakarította, bár a csuda se érti, miért akarja, hogy ennyi időt együtt töltsenek. És a fia is benézett, megcsinálta a tévét, miért csak most mondja, hogy van ez a távirányító, eddig senki nem mondta, hogy azt a piros gombot kell megnyomni. Aztán feltett egy kendőt is a tükörre, mert az a nő, aki a ruháit hordja eltűnik, ha a tükör le van takarva. Évike palacsintát hoz neki, meg elkíséri még a pedikűrbe is, sőt, együtt felszállnak a trolira, ami a temetőbe megy és sokat beszélgetnek. Évike őt Margitkának nevezi, pedig ő Irén. Semmi gond, mert ő meg katikázza. És amikor a fia hívja, csak ömlik belőle a szó, csacsog és tervei vannak, és már nem panaszkodik, hogy rá sem néz (naponta többször). Csak hálálkodik és újra él valami olyan életet, amiben ő még ő lehet.
