24/05/2026
Amikor Klári azt kérte tőlünk, táncoljunk két és fél órán át pusztán arra figyelve, mit kíván a testünk, hagyva, hogy arra vigyen, úgy mozduljon, ahogy ő szeretné, annyira elképzelhetetlennek tűnt kitölteni azt a két és fél órát. Ki gondolta, hogy az idő cseppfolyóssá válik, és egy ponton megszűnik létezni? Ki gondolta, hogy az első zene megszólalása után egyszer csak azt mondja Klári: ez a tánc vége, és a kettő között érzésem szerint mintha csak fél óra telt volna el? Én nem - pedig így történt.
Azt sem gondoltam volna, hogy három nap lehet ennyire intenzív, beleférhet ennyi minden - soha nem volt még hasonló tapasztalatom sem.
Hogy mennyi fájdalmat, tiltást, el nem engedést őrzött a testem, és hogy ezek pusztán azáltal megmutatták magukat, hogy teljes figyelmemmel testi folyamataimra koncentráltam, megdöbbentett. Ahogy az is, hogy olyan dolgokat tapasztalok, melyektől csak folyik és folyik a könnyem és létezik olyan hely, olyan megtartó környezet, ahol hagyhatom, hadd folyjon.
Megtisztulás, felszabadulás, megerősödés, engedély egy teljesebb életre - ezt adta nekem az a három csoda nap az elvonuláson.
Tánc, játék, kapcsolódás másokhoz és önmagunkhoz, önfeledt alkotás, jelenlét az "itt és most"-ban - ha Te is vágysz ezekre, mindenképp ajánlom Tölgyesi-Nagy Klári csoportjait!
A nemsokára következő testfókuszú csoport június 5-7-ig, az esemény linkje kommentben. Őszi csoport okt. 9-10-11-én.