Doril Bt.

Doril Bt. Minőség, megbízhatóság kedvező árakon több mint 30 éve! Névjegykártyák, meghívók, új

Nyomdánkat 1992-ben alapítottuk, azóta a piac igényeinek megfelelően folyamatosan fejlődünk. Az elmúlt évek alatt egy stabil megrendelőkört sikerült kialakítanunk, akik kapacitásunk nagy részét lekötik, de új ügyfeleinket is igyekszünk igényeiknek megfelelően kiszolgálni. Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően jelenleg a kezdeti A/3-as mérethez képest már bővített A/2 (48x65 cm) méretben is szi

nte bármilyen nyomdaipari terméket elő tudunk állítani.
2005 második felétől a digitális technológia irányába fejlesztettük nyomdánkat. Egy MINOLTA színes nyomtató-másoló és egy Risograph típusú gyorsmásoló gépet állítottunk termelésbe. Ezeknek a gépeknek köszönhetően kisebb példányszámú megrendelések sokkal rövidebb határidővel és nem utolsósorban olcsóbban előállíthatóak.
2006 elején ofszetgépeinken átálltunk a ctp lemezkészítésre, ami jelentős minőségi javulást eredményezett legfőképpen igényes raszteres munkáknál és mivel kimarad a filmkészítés, valamelyest árainkat is szinten tudtuk tartani az alapanyagok áremelkedése mellett is.
2007 április végétől saját CtP levilágítógépet állítottunk üzembe, amivel bérlevilágítást is vállalunk.
2008 októberétől digitális technológiánkat modernizáltuk. Üzembe helyeztük Xerox DC260-as digitális másoló gépünket.

Üdvözlet mindenkinek! Amennyiben szükséged van ajánlókódra, kérlek regisztrálj az alábbi linkkel:
12/01/2026

Üdvözlet mindenkinek! Amennyiben szükséged van ajánlókódra, kérlek regisztrálj az alábbi linkkel:

Nem véletlenül vagy itt. Egy BinX-et használó vállalkozó személyesen ajánlotta neked a BinX-et. Ezért limitált ideig megnyílt számodra a belépés a valaha volt legkedvezőbb díjcsomagunkba, amely kizárólag ajánlókóddal érhető el.

20/12/2024

Tisztelt Ügyfeleink, december 20-tól, 2025. január 12-ig zárva tartunk. Első munkanap január 13-a, hétfő. Mindenkinek Áldott Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk.

2024-es áraink vászonképekre (Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák)
16/01/2024

2024-es áraink vászonképekre (Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák)

15/12/2023

A családi naptáras hirdetést megosztók között Bódiné Fodor Melinda nyerte az 1 db A4-es naptárt! ☺️
Gratulálunk 🍀

06/12/2023
ÉV VÉGI VÁSZONKÉP ÁRAK!!!Megrendelés: Tömösvári Dóri-nál üzenetben (Asztalos által készített keretre feszítve)20*20 - 7....
22/11/2023

ÉV VÉGI VÁSZONKÉP ÁRAK!!!

Megrendelés: Tömösvári Dóri-nál üzenetben

(Asztalos által készített keretre feszítve)

20*20 - 7.300 Ft
30*21 (A4 méret) - 7.850 Ft
30*40 (A3 méret) - 9.150 Ft
40*50 - 10.700 Ft
40*60 - 11.700 Ft
50*70 - 13.500 Ft
70*100 - 19.000 Ft

Ha más méretű képet szeretnél privátban tudunk árajánlatot adni

OSZD MEG ÉS NYERJ 🍀🍀🍀🍀A megosztók között kisorsolunk egy A4-es egyedi családi naptárat!  A sorsolás időpontja 2023 decem...
16/11/2023

OSZD MEG ÉS NYERJ 🍀🍀🍀🍀

A megosztók között kisorsolunk egy A4-es egyedi családi naptárat!

A sorsolás időpontja 2023 december 12. kedd.
Hajrá ☺️

16/07/2023

Tisztelt Ügyfeleink!

Július 17-től augusztus 1-ig szabadság miatt nem tudunk üzenetére reagálni.
Augusztus 1-től leszünk ismét elérhetők.

Minden kedves régi és új ügyfelünknek békés, boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! Várjuk Önöket az új évbe...
30/12/2022

Minden kedves régi és új ügyfelünknek békés, boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
Várjuk Önöket az új évben január 9-től!

21/12/2022

Kedves Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nyomda december 22-től január 8-ig zárva tart.
Január 9. hétfőtől várjuk újra megrendeléseiket!

Kellemes ünnepeket és Boldog új évet kívánunk 🎄

Cím

Botond Utca 6
Taksony
2335

Nyitvatartási idő

Hétfő 07:30 - 18:00
Kedd 07:30 - 18:00
Szerda 07:30 - 18:00
Csütörtök 07:30 - 18:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Doril Bt. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Doril Bt. számára:

Megosztás