15/04/2020
TERVEZÉS TÁMOGATÁS | DESIGN SUPPORT
Azt gondolhatnánk, hogy a ház megtervezéséhez csak építészre van szükség. Ez azonban nem így van akkor, ha egy jó házat szeretnénk építeni. Ekkor a tervezői csapatban több szakág is képviselteti magát - építész, statikus, gépész, villamossági tervező - sőt akár már a generál kivitelező is, ha megvan kivel szeretnénk a kivitelezést elvégezni. És mint minden csapatban felmerül, kié végül a végső szó, ki hozza meg a több szakágat is érintő döntéseket. A rossz hír az, hogy ez a felelősség többnyire az építtetőre hárul. A tervezés során folyamatosan egyeztetnie kell a szakágak között, amelynek lebonyolítását egyik szakág sem szívesen vállalja magára. Pedig a le nem egyeztetett döntéseknek később komoly technikai és anyagi következményei lehetnek. Ennek a szerepnek a betöltésére igény szerint szívesen vállalkozom, mint tervezői projekt vezető. A pénzügyi döntések meghozatalához a részletes modell hozhat segítséget, melynek segítségével könnyen számolhatóak a szükséges anyagmennyiségek és ha ezek mellé árakat is párosítunk, költségvetést is készíthetünk. Paraméterek állításával könnyen modellezhetjük, hogy mennyivel kerülhet majd többe plusz 10 cm szigetelés a ház falán, illetve ez a plusz befektetés hány év alatt térül meg, ha ismerjük a ház energetikai viselkedését. Ezzel a módszerrel már a tervezés során komoly felelős pénzügyi és szakmai döntéseket hozhatunk, amely a ház végső bekerülési költségére komoly hatással lehet.
---------------------------------------------
One may think in order to design a house we need only an architect. This is very unlikely in case we want to build a good house. Here the designer team shall consist of an architect, structural designer, mechanical designer, electrical designer or even more the general builder if we know with whom we would like to work during construction. As in all teams the question pops up, who has the final word, who is the overall responsible in case of cross-disciplinary topics. The bad news is that it is normally assigned to the customer. During the designing process continous alignment is nesessary between the parties - which resposibility is barely taken by any of the designers alone. For non-aligned decisions we may pay high price at the end. In case you need such a design project manager, please let me know. For making financial decisions we use detailed models from which the necessary raw material can be calculated. If we assign pricetags to these calulations we are able to create a preliminary budget. Using parameters we can easily figure out what is the extra cost of 10 cm more isolation on the walls and what is the time intervall it pays off if we know the energetic behavior of the building. With this method we can make responsible financial decisions already during the design phase having high impact on the final budget of your building.